|
4. oldal
A lóról és a szamárról
Egy szép kövér ló, szép
aranyozott nyereggel, aranyozott fékkel és bársonyos takaróval, találkozott egy
megterhelt és fáradt szegény szamárral egy keskeny úton. És mivel a szamár a
terhe és fáradtsága miatt nem tudott időben kitérni előle, elkezdte
rugdosni, és a sárba taszította.
- Miért teszed ezt velem?
Hát nem látod, hogy teljesen kifáradtam? Bizony nem kellene ezt tenned velem!
Hiszen engem is ugyanaz az Isten teremtett, mint téged.
A szép és kövér ló így
felelt:
 - Helyes volt, amit
tettem, rút, undok barom. Nem látod, hogy ki vagyok én? Nem látod, milyen drága
felszerelésem van? Majd most megtanulod, hogy figyelj oda, ha
felsőbbrendűt látsz, és takarodj azonnal az útból.
A szegény szamár nem szólt
többet, hanem csendben hallgatott, hálát adva Istennek. Nem sok idő múlva
a ló gazdája berúgott. Felült lovára, és árkon-bokron keresztül hajtotta,
ütötte, hogy minél gyorsabban száguldozzanak. De a ló egy ugrásnál megbotlott,
úgy megsérült, hogy lesántult. A gazda nem sokára megunta sánta lovát, és
odaadta a szolgáinak, hogy használják a szekerek elé. A szolgák száraz
szalmával etették, és nem ápolták. Ennek eredményeként úgy lefogyott, hogy már
csak csont és bőr volt.
Amikor a szolga befogta a
szekér elé, sokszor megütötte az ostorral, mert már nem bírta húzni a terhet.
Egy ilyen alkalommal meglátta a szamár a legelőről, és így szólt:
- Nézzenek oda, csak nem te
vagy az a szép, kövér ló? Hova lett a szép aranyozott nyerged, aranyozott féked
és bársonyos takaród? Mire jó már büszkeséged és rátartiságod? Lenéztél engem,
szegény nyomorultat, megvertél, és a sárba löktél, de úgy látszik az Isten
megfizet most neked miattam. Bár szegény, megnyomorodott teherhordó állat
vagyok, de ugyan nem cserélnék veled. Most hitvány és értéktelen állat vagy a
birtokon. Ha még sokáig így folytatod, akkor nem használ más, csak a tímár a
bőröd miatt, és a szitakészítő a farkadat.
Tanulság:
E fabula arra inti az
embereket, hogy senki el ne bízza magát, és senkit meg ne utáljon szépségéért,
se szerencséjéért, se jó egészségéért, se gazdagságáért, se egyéb
különbségéért. Hanem tudjuk, hogy a szerencse forgandó: Egyszer fenn, egyszer
lenn. Mi keresztények vagyunk és nekünk nincsen szerencsénk. Mert pogány szó a
szerencse. Hanem Istenünk van, ki gondot visel mindnyájunkról. Semmi sem
történik szerencséből. Mert a mi Istenünk bölcs és mindenható,
gondviselő és mindent elrendelő. Amikor látja, hogy a kevély ember
túllő a célon, és megutálja felebarátját, elveszi tőle a gazdagságát,
és eltapossa, semmivé teszi. Akkor úgy jár, mint a szép és kövér ló. Mert
akinek kiváltsága vagy gazdagsága van, és nem jól él vele, elveszti azt.
Ugyanúgy, aki elbízza magát az Úrtól kapott ajándékai miatt, és azokat gonoszul
használja, mind Isten és embertársa ellen, azt az Úr megbünteti és elveszi
attól, szégyenben hagyja, mint a délceg lovat. A Biblia is azt mondja: "Jobb
türelmesnek lenni, mint kevélynek." Préd. 7:8 "Ha jön a kevélység, jön a
szégyen is" Péld. 11,2
Heltai Gáspár
|
