Irsai Evangélikus Egyházközség
 
1%

1%

 
Menü
Irsai Evangélikus Egyházközség
Újság, események
Újság - 2006 Szept.
9. oldal
 

9. oldal

kell szaladni, másodállást vállalva családot nevelni stb., mégis, mi vagyunk a modellek és nem csak az ünnepi asztalnál üljünk együtt szeretetben, hanem a munkában is. Ebben is megvan a közös öröm és szépség.

No de lássuk tovább a megvalósított dolgokat.

Az Önkormányzattól kértünk és kaptunk is szemetest a főbejárathoz, valamint szemétszállításhoz két főt és egy járművet, ezen kívül fűkaszáló embereket két napra. Köszönjük a segítséget. Továbbá a temető főkapujának két oldalára kitettük a behajtani tilos táblát, mely sajnos csak tiszavirág életű volt, mivel egy-két nap múlva illetéktelen személyek leszerelték és elvitték. Talán így szerették volna értésünkre adni azt, hogy a temető használati szabályzatot magukra nézve nem tartják kötelező érvényűnek?

Ettől függetlenül a temető területére gépjárművel kizárólag a következő járművek hajthatnak be:

-         a temető üzemeltetését és a temetkezési szolgáltatásokat ellátó jármű;

-         a mozgásukban korlátozott személyeket szállító jármű.

A behajtást az üzemeltető Irsai Evangélikus Egyházközség engedélyezi és ellenőrzi.

 

Javasoltuk továbbá temetőgondnoki munkakör létesítését, temető gondnok alkalmazását. Munkaköri leírása folyamatban van, presbitérium elé terjesztve a következő ülésen lesz.

 

Kedves Temető Látogatók!

Lassan közeleg november 1-je, amikor is a temető pompázni fog a virágoktól és a mécsesektől. Kérjük együttműködésüket, hogy a koszorúkat illetve egyéb hulladékokat a két kijelölt szemétlerakó helyre szíveskedjenek gyűjteni. Az egyik a főbejárattól jobbra, az illemhely melletti területen található, a másik a kriptasor mögötti, a Temető utcából is megközelíthető területen van!

Hiszem, hogy közös együttműködéssel a mi közös értékünk: a Temetőnk is szebbé, tisztábbá válik, valamennyiünk megelégedésére!

Köszönet minden Testvérnek aki eddig is ezen fáradozott illetve fáradozik, és várunk szeretettel minden tenniakarót!

 

Erős vár a mi Istenünk!                                      

 

Lebanov Károlyné               

 

 

Sírhelyekkel kapcsolatos felhívások

 

Tisztelettel tájékoztatjuk azokat,

akik elhunyt szeretteik lejárt sírhelyét még nem váltották újra,

ezt tegyék meg 2006. december 31-ig.

(Az eddig meg nem váltott sírokat a következő évtől kezdve újra fogjuk értékesíteni.)

 

Tisztelettel kérjük azokat, akik 2002 előtt váltottak sírhelyet,

hogy adategyeztetés céljából keressék fel a Lelkészi Hivatalt.

 

Tisztelettel kérjük azokat,

akik nem kívánják újraváltani hozzátartozóik sírhelyét,

jelentsék ezt be a Lelkészi Hivatalban.

Társoldalak
1. oldal
2. oldal
3. oldal
4. oldal
5. oldal
6. oldal
7. oldal
8. oldal
10. oldal
11. oldal
12. oldal
 
© Magyarországi Evangélikus Egyház, Internet Munkacsoport, 2003.
Az adatok kereskedelmi célra nem használhatók. Minden jog fenntartva.
Kérdések és megjegyzések: Webmaster